Az FLT3 gén mutációi gyakoriak akut myeloid leukaemiában (AML), és növelik a relapszus, valamint a mortalitás kockázatát. Két típusú mutációt különböztethetünk meg: az AML-esetek mintegy negyedénél megjelenő FLT3-ITD és a ritkább FLT3-TKD mutációt. Az FLT3-mutáció szűrése elengedhetetlen része az AML diagnosztikájának, a célzott FLT3-gátlók pedig ma már alapvető fontosságúak a kórkép kezelésében.
Bár a Covid–19-világjárvány csúcspontja remélhetőleg már lezajlott, sok embernél a hosszú Covid még hetekkel, hónapokkal vagy akár évekkel a kezdeti megbetegedés után is tüneteket okoz. A hosszú Covid esetében jelentett több mint 200 tünet közül az agyi köd – a gondolkodással, megértéssel, fókuszálással és memóriával kapcsolatos problémák sora – az egyik legelterjedtebb és legtartósabb.
A genderszempontú gyógyászat különbséget tesz a férfiak és nők kardiovaszkuláris megbetegedéseinek kialakulását, illetve az egészségük megtartását befolyásoló biológiai és szociokulturális szempontok között. Ez a látásmód lehetővé teszi az egyes nemekre jellemző rizikófaktorokhoz köthető, személyre szabott betegségmegelőzést.
A gyógyszeres terápiák kardiovaszkuláris mellékhatásai jelentős hatást gyakorolnak bírnak a betegek morbiditására és mortalitására. Jelen cikk áttekintést nyújt a kardiotoxikus mellékhatásokkal járó fontos gyógyszercsoportokról, valamint összefoglalja a diagnosztika és a terápia alapelveit. A kardiális mellékhatások jellemzőinek alapos megismerésével javíthatunk a betegek kezelésén.
Az elmúlt évtizedben a sclerosis multiplex (SM) lefolyásának spektruma megváltozott. A természetes kórlefolyás enyhébbnek tűnik, a demielinizációs megbetegedés első jeleitől kezdve a progresszív szakaszáig. Ez valószínűleg több tényező kölcsönhatásának eredménye, beleértve a diagnosztikai kritériumoknak és a sclerosis multiplex epidemiológiai jellemzőinek változását, a korai és megfelelő betegségmódosító kezelések hatását, és a népesség általános egészségi állapotának javulását.
Az agydaganatos betegek ellátása során a szupportáció és a palliáció egyénre szabott módon, adekvát kommunikációval kísérten, multidiszciplináris környezetben valósul meg. Az agydaganatos betegek vonatkozásában a betegség progressziójának, illetve a kezelések szövődményeinek következtében előálló tünetterhelés kifejezetten nagyfokú és sokrétű. A betegek korszerű szemléletben végzett szupportív ellátása kiterjed a testi és pszichoszociális problémák célzott kezelésére, és magában foglalja az integrált palliációt is. A palliatív ellátás minél korábbi bevezetése és alkalmazása az életminőség jelentős leromlása okán agydaganatos betegek körében célszerű és ajánlott. A súlyos betegekkel való mindennapos foglalkozás a kezelők és a gondozók számára is érzelmi megterhelődést jelent, a kiégés kockázatát hordozza. A szakszemélyzet és a családtagok támogatása, valamint az adekvát kommunikáció kérdéskörei szintén a szupportív ellátás szemléletének tárgykörébe tartoznak. Magy Onkol 68:77-85, 2024
Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.
Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.
Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.
Számtalanszor előkerült már a krónikus melléküreggyulladás kezelésének kérdése, és mindig az volt a végső konklúzió, hogy krónikus betegség esetén antibiotikumnak csak felülfertőződés esetén, alkalmilag van jelentősége.